Rovaniemi szép élmények, Mikulás, találkozások, gyönyörű idő. Ez marad meg bennem, no meg a fantasztikus szálláshely, de menni kell tovább! Reggeli után, vidám napsütésben kezdtem lebontani a sátrat, mikor az egyik hölgy akivel mindennap váltottunk pár szót, odajött búcsúzni, és mutatta, hogy most rossz idő közeledik. Én is ellenőriztem a radarképet, és láttam hogy igazavan, az Accuweather program is vészt jósolt. Egyből sietőssé is vált a pakolás, pont észak felé, amerre kell mennem, volt egy menekülő sáv. Nosza hajrá, hátha kislisszolhatok, de a szívem mélyén tudtam, hogy előbb utóbb ázás lesz a dologból. Az erős hátszél segített a menekülésben, de egyben az esőfelhőket is utánam hajtotta. Azért derekasan lenyomtam 40 kilómétert, de a sorsom megíratott, és egyik pillanatról a másikra, iszonyú viharban találtam magam. Mire előkaptam az esőszerkót, és üggyel bajjal a semmi közepén magamra rángattam, addigra már félig el is áztam. A másikfelét, a minden beálló és védelem híján tovább menve szedtem össze, a hátralevő pár órában. A jeges szél sem sokat segített a helyzetemen, és mikor végre egy tanyaudvar fedett beállójában megpihentem, nagy amortizációt könyvelhettme el az állapotomon, és a kedélyemen is. Elő a száraz ruhát, de kénytelen voltam konstatáltam, hogy az bizony nincs, mert az eddig vízhatlan banántáskáimban tárolt ruháimat mind minimum nedvesek, de volt amiből csavarni lehetett a vizet. Konklúzió, rosszul pakoltam, mindent külön nejlonszatyorba is kell csomagolni. Na de gyerünk tovább, átfagyva vizesen. Az út még így is csodaszép volt, bár csak pillanatokra tudtam értékelni, de a változatos, tóban, folyóban, sziklás erdőségben gazdag vidék még ilyen körülmények között is lenyűgöző. A körülmények, meg az így is megtett nyolcvan pár kilómeter hamar a szálláskeresésre ösztönöznek, ami nem egyszerű bőrig ázva. A sátor ugyan véd a széltől, esőtől, de a vizes cuccokkal nem tudok mit csinálni benne, csak dunsztolhatom magam legfeljebb. Más megoldás után kell néznem. Az útitársam, mondanom sem kell megint segített. Pár elvetélt kísérlet után, ott állt előttem egy hétvégi háznak használt tanya, üresen, nyitva lévő üveges verandával, és szaletlivel. A verandán szétpakoltam a vizes holmikat, a szaletlit berendeztem remek védett szállásnak, a szúnyoghadjárat szinte teljes kizárásával. Még a bicaj is befért, hogy ő se ázzon tovább. A legfontosabbal kezdtem, egy forró Knorr levest csináltam, ami vissza adta megtépázott emberi mivoltomat, és a kezeimet is kiszabadította a jégcsapi valóságából. Mire a hagymás kolbászos tojásrántottát is betermeltem, a világ hatalmasat változott, csoda szép lett, nagy hála volt a szívemben, hogy ezt is megélhettem, és hogy túl is élhettem. Jutkával beszélve, aki hónapok óta küzd egy komoly térd és lábfájással, rájöttem, hogy milyen pozitív is a helyzetem, és a hátralevő nehézségeket, érte is ajánlom. Még a naplóírás is elmaradt, olyan gyorsan nyomott el az álom a biztos menedékemben.
