Az ember nehezen vág neki az új dolgoknak, legalábbis én így vagyok ezzel. Minden újdonság egy új kihívás, persze egy új lehetőség is, de azért próbára teszi az embert. Ilyenkor jó hogy sosem vagyok egyedül a két keréken, van egy stabil, megbízható utitársam. Mindíg kérdes, megfelelek e, kibírom e, és legalább olyan fontos, élvezem e? Bele a vadonba, egyedül kétnapig a semmiben, csak a természet, ami itt testközelből csak a szúnyogokat jelenti, de azt nagyon. Így indultam neki, ez jól hangzik, de azért közel sem így volt, bár a szúnyogok tényleg döbbenetes mennyiségben támadnak. Most is ahogy itt ülök és írom a bejegyzést, hemzsegnek körülöttem, van hogy egy tapsolásra kettőt is agyon csapok. Az igaz hogy nincsn bolt 150 kilóméteren keresztül, de kisebb települések vannak, és emberekkel is lehet találkozni. A természet viszont tényleg vadon, a Simojoki  völgyében haladok fölfelé, de se szeri, se száma a beömlő kisebb vadvizeknek, mellékágának, tórendszereknek. Szóval van honnan pótolni a lecsapott szúnyogokat. A látvány viszont káprázatos, főleg hogy az időjárás is kedvezett. A folyó viszont eléggé megközelíthetetlen, erdőség, vagy tanya állja el az utat. Nem is bírtam ki, egy ígéretes tanyára behajtottam, ahol egy kedves idős házaspár kertészkedett. Engedélyt kértem hogy lemenjek a vízhez fotózni, a bácsi is velem tartott, és közben a magunk módján jól elbeszélgettünk. Tovább haladva, egy tábla, hogy pisztrangozó hely, nosza még sosem pisztrángoztam, be az erdőn át, és a vadvíz özönnel, meg pár horgásszal találkoztam. A horgásszerencseről annyit, hogy az egyik épp sütögetett a tűzön, momentán kolbászt. Azután már tényleg elfogytak a tanyák is, és az aszfalt is alólam, harminc kilóméter föld út következett. Persze ez nem vert földhöz, az előző tapasztalatok alapján lassabban ugyan, de stabilan tudtam haladni, pedig a reku nemszereti a földutat, de ez nem is az alföldi homokos, ez jóldöngölt, kővelszórt agyag út. A semmi közepén csodálkozva látom, hogy egy gyönyörű, emeletes fa épület áll, ami történetesen egy iskola. Pedig tanyákat nem nagyon láttam, de ezekszerint eldugva mégiscsak vannak. Elgondolkodva nyomkodtam a pedálokat, előttem vagy húsz méterre, egy róka ugrott az útra. Barnás bundája dús, tényleg lompos farka, még a téli időnek szólt. Megállt, engem figyelt, ilyen állatot nem látott még, mikor közelébe értem, két szökkeléssel eltünt a túloldalon. Na ez is a vadon. Egy duzzsztott folyó partján, találtam helyet éjszakára, mellettem egy stég, és egy konténer tett láthatatlanná az út felöl jövőnek. A vízen vagy száz méterre, egy hálóval elkerített halnevelő volt. Ideális hely a holnapi fürdőzéshez, ma a szúnyogokmiatt ez már lehetetlen. Jutkával megbeszéltük a nap történéseit, ilyenkor kicsit otthon vagyok veletek, mint ahogy én is viszem a családot, barátokat magammal.