Hétkor szólt az órám, hogy ne aludjam túl magam, de nem érdekelt, nyomtam tovább. Fél nyolckor a fülem mellett a hangos dudaszó már nem hagyott kétséget, felkel kelnem. Kikukkantva a sátorból, két úriember kezdett komoly munkákban a mellettem lévő konténerben. Ők voltak a közeli  halnevelde tulajdonosai, és munkásai is egyben. A halakat minden nap etetni kell, e célból jelentek meg, hiába szombat, és a finnek egyik legnagyobb ünnepe a Nyárközepe Fesztivál. A konténerből serényen kezdtek pakolni, vagy hat-nyolcszáz kiló zsákos haltápot raklapokon. Az egyik raklap félrecsúszott a lejárón, és ha nem vagyok ott, még bele is borulhatott volna a vízbe, de az úttörő ahol tud segít. Mai jócselekedet kipipálva! Nagyon köszönték a segítséget, és beszélgetni kezdtünk. Ők finnországi svédek egy közeli faluból. A halaknak kb. tízezer darab, ez a napi adag kajája. Évente két turnust nevelnek, ha melegebb az idő, akkor három is belefér. Néztem hogy hány fordulóval viszik el ezt a sok zsákot piciny csónakjukkal, de pillanatok alatt eloldották a stéget magát, rajta a négy raklappal, és úgy vitték a nevelőhöz. Ott automata etető oszlopokba öntötték a zsákok tartalmát, és még a parton is hallani lehetett a boldog pisztrángok  csapkodását. Visszatérve a partra, elhozták a hétvégi  ebédre valót is, ott a stégen, pillanatok alatt vált a halakból halfilé. Nagy úszás, tisztálkodás után, tovább mentem az utolsó finn nagyvárosom felé. Hát mit mondjak, gyönyörű időben, gyönyörű tájakon haladtam, folyók, hidak, csuda fenyvesek, tavak mellett. Már talán unalmas is így leírva, de átélni fantasztikus. Egyszercsak megjelentek a tanyák az útszéleken, és ez azt jelenti, hogy közel a város. Így is van beértem Rovaniemibe. Itt legalább két éjszakát szeretnék tölteni, úgyhogy megcéloztam a nem messze lévő kempinget. A folyóparti, szép helyen lévő kemping megtetszett, gondoltam maradok, de a recepción kiderült, a két éjszaka számomra 70 euró lenne, plusz nyolc, ha mosni is akarok. Az kb. harminckétezer forint, na ne már! Ki is fordultam, és a város széli folyóparton, egy gyönyörű ligetben vertem sátrat. A finneknél, és a norvégoknál is  érvényes a szabad terület foglalás, azaz, közterületen egy két éjszakára bárhol sátrazhatsz. Nem is szólt a kutya sem ezért, sőt, a környéken lakók közül páran kérdezősködtek is, mijáratban vagyok, hogy érzem magam finnországban, egy hölgy gratulált is milyen szuper helyet találtam. Sátor, nehéz cuccok maradtak, én meg bevásárlásra, és városnézésre indultam. A németek valamiért szisztematikusan az egész várost lerombolták 44-ben, egyetlen egy házat sem hagytak, így egy gyönyörű fekvésű helyen, egy csak modern részekből álló település lett belőle. Megnéztem a templomot, a hatszázeves multú közössé, most egy nem túl szép, mondhatnánk csúnyanak is, épületbe megy Istentiszteletre. A közelben, egy Angry Birds játszótéren volt este még hatalmas gyermek élet. Ez egy finn rajzfilm brand, nagyon büszkék is rá. Azt vártam, hogy a nyári fesztivál itt hatalmas bulivá változtassa a várost, de a finnek halvérűek e tekintetben, és csak sétalgattak, kifeküdtek a folyóparti szabadstrandra, csak egy-két fiatal bulizott az autójukból szóló modern finn slágerekre. Este nyolckor egyetlen zenés táncos hely működött, nem hittem a fülem ekkor, mintha a régi 3+2 zenekart hallanám, olyan stílusú zenével. Kérdeztem is a kidobó fiút, hogy ez finn zene? Határozottan válaszolt, hogy persze, ugye milyen jó? Hát itt is egy kis rokonság érhető tetten a finnekkel. Visszatértem a sátorhoz, minden rendben, gyors vacsora, plusz egy jó sör, és élménycsere Jutkával. A képfeltöltésbe már belealudtam.