Az éjszakai hatalmas eső után, hajnalban, mintha elzárták volna a csapot, egy pillanat alatt elállt a zuhé. Kezdtem reménykedni, hogy nem kell egy parkolóban tölteni egy egész napot. Az esőt egy metsző északi szél fújta el, nyolc fokra hűlt a levegő, de a hőérzet ötöt saccolt. Egyszóval kegyetlen hideg lett. De legalább már szárító szakaszba került a sátor.  Ezt a feladatot a szél, kb. másfélóra alatt teljesítette is. A Hesburgereseknek nagyon jó mosdóik vannak, bepofátlankodtam, és egy félórás forróvizes full szervizzel rendbe tettem magam.  Nekiláttam a sátorbontásnak, de egy kedves helyi biciklis, bizonyos Mattii nem hagyott. Folyamatosan beszélt hozzám finnül. Hiába mondtam hogy próbálkozzunk angolul, mert egy árva szót sem értek a beszédjéből, nagyon nem érdekelte, folytatta finnül. Igazából semmire sem jutottunk, mert ezek után én meg magyarul válaszolgattam neki, de ez sem zavarta. Barátságban elváltunk röpke fél óra után, és végre összepakolhattam rendesen. Az idő nem enyhült, így teljes téli szerelésben láttam neki a tekerésnek. Szebbnél szebb tanyák mellett mentem el, és az egyiknél meg is álltam, mert annyira egységes szép gondozott volt hogy le kellett fényképezni. A gazda is előkerült, megdícsértem a tanyát, és láttam rajta hogy jólesik neki, és büszke rá. Igaza is van, sok munka van mögötte. Tovább menve még jópár gyönyörű házat fényképezhettem le. Minden házon ott van a tetőre vivő létra, hogy télen a nagy hóban a tetőt megtisztíthassák a hótól. Az emeletes, vagy tetőtér beépítéses házaknál, az emeleti szintről is vezet le egy létra, hogy tűz esetén azon menekülhessenek a lakók. Gyorsan mentek a kilóméterek, és nocsak, megjelent mellettünk egy bicikli út kitáblázva hogy Oulu. Az utolsó 25 km-t ezen tettem meg, kiváló minőségű úton, a kisvárosi lakóparkszerű terek bemutatták a finn családok életét. Sehol kerítés, mégis gondosan elszeparálva, a másik életét tiszteletben tartva, nem zavarva, de mindíg készen a segítségre így élnek, legalábbis énnekem ez jött le. Ami viszont feltűnt, hogy nagyon kevés a gyermek, és az állapotos anyuka, és ez bizony hamar probléma lesz az 5.5 millió lakosú finneknél is. És egyszercsak a kilómeter órám 3000-et mutatott, a szokásos fotózással ünnepelte. A város határában hatalmas, a Westendhez mérhető nagy bevásárlás központban tápanyag vételezés, és kemping gáz keresésbe kezdtem. Az én Decathlonos készülékemhez itt nem kapni gázt. Gyorsan írtam a magyar Decathlonnak, hogy hol kapok itt a környéken, hamar válaszoltak is, hogy sehol, menjek Svédországba, ott kapok. Így megkellett vennem az itteni főzőt, palackokat együtt, ha nem akarok a végeken gáz nélkül maradni. A hetven euró plusz váratlan kiadás azért fájt, de nem volt választás. Begurultam a városba, ami elsőre is szimpatikus volt, és a központ mellett, egy elhagyatott strandszakaszon egy műalkotásban ideális helyet találtam magamnak. Legalábbis azt hittem hogy elhagyatott, mert este tízkor, amikor még itt bőven fenn van a nap, kezdődött az élet. Kiderült, ez a fiatalok randi helye itt, annak minden jellemzőjével. A buli éjjel egyig tartott, addig nem sok nyugalmat hagytak.