Izzadva ébredtem, jóval az órával megbeszélt idő előtt. A nap ezerrel fűtötte a sátrat, szauna. Kinyitottam minden szellőzést, és így még egy órát tudtam szenvedni alvás gyanánt. Jól bereggelizve, újfent Rigára rontottam. A tegnap kinézett Szent Jakab székesegyház 11 órai miséje volt a cél. Előbb is érkeztem, de a bejáratot egy csomó ünnepien öltözött férfi zárta el, fotózkodás céljából. Később derült ki, hogy ők egy osztrák férfikórus, akik a szentmisén fognak énekelni, ráadásul, latin nyelvű volt a mise. Az evangélium után a pap felment a szószékre, és onnan prédikált. Ilyet a hetvenes évek óta nem láttam. Áldozásnál letérdelt soráldozás volt. Ezt meg aztán pláne. A férfikar csodásan bezengte a templomot, igazán felemelő volt. A főtéren a város juniálist tartott, a nagyszínpadon egymást váltva gyermekcsoportok adtak elő  zenés, táncos műsort. Ahogy fotózgattam, egyszer csak magyar szót hallok. A bicajom zászlaját látván szólított meg egy házaspár. Egy sporteseményre jöttek, ma már ők is csak turisták. Kicsi a világ, nemcsak hogy pestiek, de egyenesen újpestiek, nem is túl messzire tőlünk. A város élt, ünnepelte a nyarat, és a ritkaságszámba menő jóidőt. Én meg a várost jártam, an tegnap felfedezett helyeket most alaposabban megnézve. A rigai dómba 6 euró volt a belépő, néztem is hogy egy templomlátogatásra kicsit sok, bár tényleg impozáns az épület. Nemsokára egy csengőszó után, a gyönyörű orgonán felzendült Bach D - mol tokkáta és fúga darabja, majd még két másik. Lélegzet elállító volt a hatása. Kiderült, egy zenei program részese lehettem. Most meg azt nem értettem, hogy lehet ilyen olcsó? Bementem az evangélikus nagy templomba is, ide csak 3 euró volt a belépő, ennyiért nem is zenéltek. A templom a méreteivel volt lenyűgöző. Belülről kicsit szárnyaszegettnek tűnt az épület. Régi fotókból kiderült, hogy 1941 bent bombázásokban szinte teljesen megsemmisülés, csak a főfalak maradtak meg, és azóta lassan próbálják vissza állítani az eredeti, de messze van még a vége. Egy szép nap után elfáradva tértem vissza a bázisra. Mellettem idősebb franciák, sokadik kísérletre sem találták el, hogy milyen zászló leng a biciklimen. Ezek után egy jót beszélgetve, meséltem nekik a történelmünkről, Trianonról,  56-ról. Ők nagyon sajnálják, hogy annyi Algéria van náluk, és hogy egyre több gyereket szülnek. Na erről is eligazítottam őket, a végén csak hümmögve azt mondták hogy hát igen. Azért békében, szeretetben fejeztük be. Holnap nehéz napok kezdődnek, három nap alatt le kell tekertem 320 kilómétert, ha Jutkával akarok találkozni! Rajta!