Új bejegyzést nyitok, bár ugyan az a nap, de ez a helyzet megint új.
Elbúcsúztunk Jutkával, és nagyon tanácstalan voltam, mit is kezdjek, hogy folytassam, mi az első lépés. Még a pályaudvar mellől felhívtam egy ismerősömet, Argay Ferit, aki már az út tervezésénél is sokat segített. Ő kinn él Helsinki mellett Espooban, és tavaly egy fekvő trájkal döbbenetes gyorsasággal utazott haza Magyarországról. Egyből főlvette a magyar mobilját, és megint sok hasznos infóval látott el, még azt is felajánlotta hogy aludjak nála, de pihentem már eleget, és mégiscsak vár az észak. Mindenesetre nagy hála neki! Meg kell itt még említenem Puskás Zolit (nagyvilagban.hu), a nagy kerékpáros világutazót is, aki szintén nagy segítségként, egy Helsinki-Oulu útvonaltervet is összeállított nekem, ami ezeken a csodahelyeken visz, és megszabadított a kamionoktól. Kicsit hosszabb ez az út, jóval meredekebbek az emelkedők, ezért sok tolás is van benne, de biztonságos, és gyönyörű. Köszönet érte! De ha már itt tartunk, még Szokol Dávidot, Szokit sem felejtem el, aki két estéjét is rám áldozta, hogy faragjon a gyenge navigációs képességeimen, és nem ő tehet róla, hogy az Osmand kerékpáros navigációt nem sikerült úgy beállítani, hogy ne minduntalan földútra, vagy nem is létező útra ne navigáljon, aminek köszönhetem eddigi egyetlen kutyakalandomat.
Aztán nekiindultam a már ismert bicikliutakon északnak. A városban még megállított egy szobor, egy elárvult jávorszarvast ábrázolt, fel is nevettem, mert pont a lelkiállapotomat tükrözte. Utam pont a repülő tér mellett vezetett el, így egy emelkedőről pont láthattam Jutka gépét felszállni. Erre mondják hogy bevégeztetett. Átadtam magam a tekerés élménynek, és nyomtam, ami a csövön kifért, úgy hogy bár későn indultam aznap estére mégis összelapátoltam 83 kilómétert. Azután győzött a fáradtság, mégis csak kemény nap volt, és az első adódó letérőn próbáltam szállashelyet keresni. Ki is néztem egy szép pázsitos helyet, de épp elindult egy autó az egyik tanyáról, megállt mellettem, és egy idősebb hölgy megkérdezte mijáratban vagyok? Elmondtam, mire ő kipattant az autóból, és közölte, ez nem jó ötlet, mert éjszaka nagy eső lesz, és megmutatta a szénapajtájukat, hogy nyugodtan aludjak ott, az nem ázik be. Megköszönve egyből be is rendezkedtem mert annál rosszabb dolog nem nagyon van, hogy a csurom vízes sátrat pakolod össze. Gyors vacsora után beájultam, még csak a fényképeket sem volt erőm feltölteni, de ilyen jót már rég aludtam, az eső, mint fehér zaj segített.