Reggel csak a szokásos, hatalmas szél, erősen esik, és 5 fok van. A csudába, ilyen helyen sátorozni nem minden nap adatik meg, és az idő storníroz mindent, pedig a kert végében még hintaágy is van, gondoltam ott lengedezve írom meg a következő bejegyzést. Reggelizés közben, egyszer csak elállt az eső, és mintha mi sem történt volna, a nap is kisütött.
Gyorsan elkezdtem összepakolni, sátrat szárítani. Már majdnem teljes volt a siker, mikor megint jött egy vihar. Bedobáltam mindent a fedett részre, és befejeztem a cuccolást. Elbúcsúztam a fantasztikus helytől, és az ismeretlen házigazdái nevét imában foglaltam.
Az első tíz kilométer mindíg nehéz. Nincsenek bemelegedve az izmok, az izületeim recsegnek, kattognak, de azután üzemi hőmérsékletre érve megszünnek a gondok, élvezzük az utazást. Most a tizedik kilóméter után, egy újabb eső késztetett megállásra. Gyors beöltözés közben látom, hogy a kisváros templománál hatalmas tömeg. Valami baj van? De nem, a vasárnapi misét látogató hívek töltötték meg nem csak az egész templomot, de még az utcán is tömegben álltak. Én is befurakodtam, de sajnos már a vége felé ért a mise. A tömeg kezdett mozgolódni, de fogyni nem, mert a fél óra múlva kezdődő következő misére érkező emberek, ugyanúgy betöltötték a templomot. Ezt nevezem hitéletnek. Otthon egy vasárnapi misén, tornacipőben, farmerben, pólóban jönnek, itt mindenki ünnepnek tartja a szentmisét, és úgy is tiszteli meg. Tovább haladva egy hosszú durva emelkedőn haladva érdekes eset állt elő. Nem mondom hogy büszkén emlékszem majdrá, de nagyon vicces volt. Az történt, hogy lihegve, minden méterrel megküzdve, gyök kettővel tekerek felfelé, és egyszer csak hátulról csengőt hallok, és egy öreg néni, elektromos mozgássérült járművével megelőzött. Az öltözékén látszott, hogy ő is a miséről jött. Ezekszerint nem a Redbull, hanem Jézus ad szárnyakat.
Ami ezután következett, az csak a rossz álom kategóriába sorolható. Erős hegymenetekkel tarkítva, hol hirtelen jött bőrigáztató zápor, majd mintha mi sem történt volna, erős meleg izzasztó napsütés, mindez legalább hússzor váltakozva. Alig bírtam haladni, mert mindíg vagy öltözni, vagy vetkőzni kellett. Azután rájöttem, hogy bizony én irányítom az időjárást. Ha magamon hagytam az eső cuccot, egyből szikrázó napsütés lett, így megfőttem a ruha alatt, de ha nekivetkőztem, szinte azonnal szakadó eső váltotta. Mindeközben a táj szikrázóan szép volt, az eső utáni éles napsütésben, minden szín káprázatosan pompázott. Este hat körül, így értem be Lublinba. Az előre interneten kinézett kempinget kerestem, de egy óra keresés után sem találtam meg, ugyanis nem is létezett. A megadott címen egy 50-es évekbeli lakótelep található. Késő volt már, se időm sem energiám nem volt már. Keresek inkább magamnak egy apartmant. Neten kinéztem egy közelit, de kiderült hogy a cím ugyan jó, de már évekóta bezárt, csak a neten maradt fenn a hirdetésük. Eléhezve, kifáradva álltam, közben rám sötétedett, így maradt a külvárosi vadkemping. Nem ideális tök sötétben idegen helyen sátratverni, de ez most kivételesen jól sült el. De erről majd holnap.