Ketten, két keréken (nem tandem)

Ketten, két keréken (nem tandem)

AZ EGYBEFOLYT KÉT NAP

54. nap. Július 2.

2025. július 12. - gajdospali58

A hotelt elhagyva, legurulok megint a kikötőbe. Az eső csak nem unta meg míg aludtam, kitartott, még mindíg szaporázza. Lennt viszont teljesen más kép fogadott, mit pár órával ez elött. Hajó ugyan sehol, de tizenöt Nordkappot megjárt biciklista várta az indulást. Többségükkel útközben találkoztam is. A legérdekesebb az a norvég házaspár akik lefelé gurultak már, mikor én még javában fölfelé tartottam, a férfi egy utánfutóval várta kissé lemaradt feleségét. Most derült ki, hogy az utánfutó nem a sátrat cuccokat szállította, hanem egy tündéri két éves forma szőke kislányt. Érdekes látvány volt a sok fáradt, elcsigázott, elázott, fejéből kinéző arc után, a hajnali esőben, a pocsolyában ugráló, vidáman csacsogó kis élet. A hajó pár perc múlva méltóság teljesen, és hajszál pontosan besiklott a beszállóhelyre, és megkezdődött a postacsomagok ki, és berakodása. Minket addig az eső elől az egyik dokkba tereltek, majd elkezdődött a beszállás. A kikötő szintből egy sűlyeszthető plató segítségével a hajó gyomrába vittek minket, a bicajokat biztonságosan leparkoltuk, majd egy már száraz fűtött helyiségben megkaptuk a beszállókártyákat, és kifizethettük az utazás díját. Én az előzetes kalkulációban számított 65, 70 euró helyett, 34-et kellett fizessek, hogy miért nem tudom, mindenesetre nem tiltakoztam. Azután felmehettünk a hajó hetedik szintjén lévő étkező térbe, ahol mindenki foglalt magának egy kanapét, és megszabadulva a csuron víz cuccaitól már aludt is. Én is így tettem, az öt órás út első felét végigaludtam. A mélységes fáradtság, és a hajó ringatása esélyt sem adott a nézelődésre, szinte kómába estem. Felébredve láttam, hogy mindenki így van ezzel, alszik még mint a bunda. Elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok, a tegnapi élmények zuhataga feledtette a nehézségeket, fáradtságot. Közben az étterem is kinyitott, és a sürgő forgó hölgy, hamarosan frissensült croasson illatával töltötte de az étkezőt. Van az a kisértés aminek az ember ellen tud álni, de ennek lehetetlen volt, egy nagy tejes kávéval kertem is egyet. Mennyei volt, újra erő és élet szállt belém. Telefonom és a Gopro feltöltése után  körülnéztem a hajón, majd még visszadőltem pihenni, és átgondolni az útvonalamat, az új helyzet szerint. Ekkor jutott eszembe, hogy szegény 2011 ben elhúnyt édesapám ma száz éves. A hajó pontban tizenegykor, a tervezett szerint kikötött Hammerfestben. Nem csak a több mint száz kilómétert hagytuk, magunk mögött, de az esőt is, szép napos időben léptünk partra.  Elindultam kicsit körülnézni a városban, az első szembejövő az utcán egy rénszarvas volt. A város szélén, de az utcán sétált őkelme, határozott léptekkel a kikötőt szegélyező zöldterület felé haladva, legelgetés céljából. Beljebb haladva, erősödött a forgalom, és egy csinos nagyváros képe bontakozott ki. A tereken parkokban nagy élet volt, a napsütés látszik itt nagy kincs, mindenki boldogan jött ment, beszélgetett. A tervem az volt, hogy valahol a város határában keresek egy jó sátorhelyet, és egyből megállok pihenni, de hiába, sok kilóméteren át semmit sem találtam, és az út, felújítás miatt átment egy kavicsokkal szórt, a keskeny kerekekkel alig járható földúttá. Sokszor tolnom kellett a bicajt, mert veszélyes volt rajta hajtani. A fáradtság hullámokban tört rám, úgy éreztem erőtartalékaim végéhez közelítek, nem feszíthetem tovább a húrt, bárhol is de meg kell álnom aludni. Ahogy ez tudatosult bennem, épp egy kedves hétvégi ház mellett haladtam el. A környéken több hasonló is volt, de azok lakott házak voltak, de ezen látszott hogy csak alkalmilag vannak ott. Az udvaron találtam is egy megfelelő sátorhelyet, pillanatok alatt felállítottam a sátrat, bepakoltam és fél óra  múlva már aludtam is. Két óra pihenés elég is volt a túléléshez, az éhség felébresztett. Gyors vacsora, Jutkát felhívtam hogy tudjon rólam meg vagyok, de most használhatatlan vagyok, egy nap pihenésre mindenképp szükségem van.

A bejegyzés trackback címe:

https://k-2-k.blog.hu/api/trackback/id/tr3818906494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása