Ketten, két keréken (nem tandem)

Ketten, két keréken (nem tandem)

LAKSELV, KEZDŐDIK A FJORDOK VILÁGA

51. nap június 29.

2025. július 11. - gajdospali58

Egy igazán pihentető alvás után arra ébredtem, hogy erősödik a forgalom, egyre többen álnak meg a parkolóban nézelődni, főleg motorosok, de lakóautósok is, senkit nem hagy érintetlenül a táj szépsége, csak a helyiek tűznek az úton ezerrel. Reggeli közben, egy lengyel motoros csapat állt meg, ők már Nordkappról jönnek, bíztatnak hogy menjek, megéri. Nekik könnyű, ha meredekebb, csak öblösebb gázt adnak. Péter-Pál nap révén, záporoztak az üzenetek, hívások, meg is lepődtem, mennyien gondolnak rám, jól esett. Elkezdtem pakolni, már a sátrat bontottam, mikor majdnem nagy bajt csináltam. A külső ponyvát leszedtem, elcsomagoltam, de ha nem esik, akkor még hagyom a belső részt állva, had szellőzzön, száradjon. Ilyenkor szoktam a maradék cövekeket kihúzni, elcsomagolni. Mikor az utolsó rögzítést is kihúztam, a semmiből egy hatalmas pöff szerű orkán szél felkapta a sátrat, utána kaptam, de már vitte is egyenesen a szakadék felé. A gondviselés ezt erős figylmeztetésnek szánhatta, mert a mélység elötti bokorsor éppen megfogta, és megtartotta, amíg utólértem. Elgondolkodtam, hogy sokkal előre látóbbnak, koncentráltabbnak kell lennem! Érdekes lett volna a fél napomat a szakadék megmászásával tölteni, hacsak a szél és a sziklák azonnal szét nem tépik a hajlékomat. A hágóról leérve, utam egy folyóvölgyben kanyargott, ami hol vízesés szerű vadvízzé, hol kiszélesedő tóvá vált, de mindenütt buja, leginkább páfrányözön aljnövényzettel. Pihenésként, egy ösvényen bementem, pár száz méter múlva egy függőhídon átmenve egy igazi horgászparadicsmba értem, de halat fogni itt sem láttam senkit. Az táj kiszélesedett, bal oldalt meg egy meredek, töb száz méter magas hegyvonulat jelent meg, elértem Lakselvet. Itt talalkozta először a fjordok világával, innen indul a Porsanger fjord, ami száz kolóméteren keresztül kisér, egészen Magerøya szigetéig, a Nordkapp tunelen át. A városba érve első utam a bolt felé tartott feltöltendő erősen fogyott élelmiszer raktáramat, de itt szembesültem a ténnyel, vasárnap lévén minden bolt zárva van. Kenyerem, húsfélém pedig nár egy szál sem. Indulnék a benzinkút felé, ott biztosan van valami ennivaló, mikor egy férfi fut utánam, és magyarul kiált, várjam meg! Két pici gyermekkel, lakóautóval jöttek, Zegbegényből, mint kiderült Miklós Kati osztálytársnőm közvetlen szomszédai. Hosszas beszélgetésben kiderült, ő vállalkozó, távmunkában este gyermekfektetés után éjfélig dolgozik, látványterveket készít építkezésekhez. Így is lehet, nagyon ügyesen csinálja. Fiatalok jó példa a mókuskerék helyett! A benzinkúton aranyért tényleg kaptam enni, egy hamburger krumplival, kólával, kb. 10000 Forint volt, de finom, és nagy hús volt benne, és muszáj volt. Kicsit tekergőztem a házak között, de egyedüli értelmes látvány csak a szépengondozott pázsitos kert közepén a régi fatemplom  volt, minden más, csak a hosszú havas tél túlélésére felkészített modern épület volt. A várost elhagyva jobboldalt egyszercsak megcsillant a fjord vize, a nap szemből sütötte meg, ennél szebb találkozásra nem is számítottam. Újult erővel tekertem a kilómétereket, az úttal nem is törődve, próbáltam az új látványt teljesen magamba tölteni. Már csak egy jó helyet kellett keresnem éjszakára, amennyiben itt ilyenről beszélhetünk, mert a nap már nem hagyja el az égboltot, csak a hegyek mögött kicsit ejtőzik. A képzeletemben persze megvolt az ideális fjord-parti szállás, és második kisérletre meg is adatott. Új éjszakai kisérőként, az itteni őslakosok,  sirályok és más igen hangos madarak csivitelése volt csak kissé eltérő az idilltől.

A bejegyzés trackback címe:

https://k-2-k.blog.hu/api/trackback/id/tr9118906092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása