Reggel hétkor keltem, egy pihentető éjszaka után. Miroszláv pópa úr papi civilben már vizeskannával a kezében, ment át a templomba virágot locsolni. Szólt, hogy nyugodtan menjek be a házba mosakodni. Így is lett, de bent a házban a felesége már frissen sült rántottával várt reggelire. Mindhárman asztalhoz ültünk, de csak két teríték volt, de pópa úrnak 11-kor a közeli kisvárosban miséje volt, de a szentségi böjt miatt, ami náluk 4 óra, nem reggelizhetett, de odaült beszélgetni. Engedték belelátni az életükbe, és bár nagyon jólesett a reggeli, ez az őszinte közvetlenség volt a legnagyobb ajándék tőlük. Pakolás közben, már reverendában odajött elbúcsúzni, megölelt, és egy hosszú utiáldással, meg egy mini ikonosztázzal ajándékozott meg. Az esti telefon beszélgetésünkön Jutka megjegyezte, hogy nesze neked, konkurencia István atyának, ugyanis az indulásom előtt, pár barátunk eljött elbúcsúzni, és ekkor tőle is egy veretes szép áldást kaptam.
Elindultam, de az első pár kilóméter után hirtelen elkezdett szakadni az eső. Gyorsan elő a vízhatlant, de mire beöltöztem el is állt. Ez volt a teszt, de mivel tökéletesen megcsinált a feladatot, ma már nem is esett többet. Beérve Bielsk Padlaskiba, egy modern, de szerintem csúnya templom fogadott, mellette sok-sok lengyel zászlóközt, egy katyinyi hősi emlékmű állt. Húszezer lengyel hazafit mészároltak le a szovjetek Katyinban, és megpróbálták a németekre fogni. Kissé odébb egy érdekes, téglából, burkolás nélkül épült templom hívta fel magára a figyelmet.
Két érdekesség volt még itt, az egyik egy MOL kút, a másik egy katonai temető, mindegyik síron vörös csillaggal. Furcsa érzés volt ennyi idő után látni, múltunk egyik nemdicső darabját. A dimbes-dombos táj viszont lenyűgözött. A tavasz ezerféle zöld színárnyalata, a mindenütt nagy táblákban megjelenő repce üde sárgája, a felhők változatos formái folyton ámulatba ejtettek. Nem is vettem észre, de már túlvoltam a hetvenedik kilóméteren, már csak húsz Bialysztok. Időben jól álltam, így megengedtem magamnak mégegy kitérőt, Zabludovban, és megnéztem egy gyönyörű ortodox kolostort. Az aranyos nővérek körbefogtak, az ebédjükböl kínálgattak, és kérdezgettek, hogy hogy jöttem ilyen messzire Olaszországból? Felvilágosítottam óket, hogy lehet hogy hasonlìt a két zászló, de az enyémen felül van a piros, és csak a magyaroknak van ilyen szép koronás címerük, mint az enyém. Nemsokára beértem a városba, hamar megtaláltam a kempinget, gyors sátorveres, és már robogtam is be a centrumban, megismerkedni a szép belvárossal. Épp fotózgatom a Szentendrét idéző esernyő kompozíciót, mikor magyar szó üti meg a fülemet. Egy nálunk tanuló helyi férfi volt, szinte tökéletes kiejtéssel. Megnéztem a hatalmas koronázó templomot, ami mellett persze hogy ott állt a pápa szobra. A sétáló utcán, mint jó külföldi, beültem vacsizni, de már siettem is vissza a kempingbe, épp jókor, mert zuhanyozás után elkezdett esni az eső, és ez annyira jól sikerült neki, hogy egész éjjel, kisebb nagyobb nekibuzdulással folytatta. A sátorban kopogó esőcseppek, mint a fehér zaj, méginkább segítik az alvást.
