Vidám, napsütéses reggelre keltem, amilyenről álmodozik az utazó. A buszmegálló meleg védelmében mennyeinek tűnt még az instant kávé is. Kiteregettem a még tegnapról csuron vizes sátrat, és a szél, nap páros fél óra alatt ropogósra száritotta. Gyors reggeli után, búcsút intéztem a szlovákoknak, irány a lengyel hon. Gyors mérleget vonva, két nap tapasztalás után; az úthálózat sokkal jobb állapotú, minőségű, sokkal kevesebb bolt van, legalábbis a főutcákon kerekezve így láttam, az emberek közömbösek, lehet hogy a magyar zászló riasztotta őket. A cigányok helyzete rosszabb mint itthon, sokkal szegregáltabbak. A táj a régmegszokott pompázatos, Isten itt is nagyot alkotott! 

Két kilométer után, egy fertőtlenítő kerékfürdő, és egy baráti katonai integetéssel léptem át a határt. Na lássuk mi lett veletek lengyelek, mióta utoljára, már vagy húsz éve itt jártam! Az első benyomás, hogy mintha egy kicsit haza is értem volna. Nem tudom megmagyarázni miért, talán a katona, és több járókelő mosolya, integetése miatt, de a táj is otthonszagú volt. Ami viszont egyből feltünt, a lengyel mérnökök nem sokat cicóztak az út megtervezésével, kilapításával, mint mi, vagy a szlovákok. Ahogyan a Jóisten megalkotta a tájat, az út pontosan azt követte. Amíg lehet mindent egyenesre, semmi levágasa a domboknak, csak akkor, ha a meredekebb 12% felé ment. Ez bicajos szempontból először dühített, hiszen majdnem minden domb tetején kicsit tolni kellet, és minden domb alján 50-60, sőt az eddigi csúcs ként, 75 km/órával száguldoztam. Így nagyon változatos a haladás, kezdem élvezni.

Az eső város ahol megálltam Dukla, nemsokkal a határ után. Híres a II. JÁNOS PÁL papa szoborcsoportja. A mai nap ünnepe számunkra, hogy épp ma van a 44. házassági évfordulónk. Esküvőnk előtt pár nappal merényelte meg a pápát Rómában Ali Agcsa. Az esküvői homiliánkon Bölcsvölgyi Zoli bácsi könnyeivel küzdve imádkozott a pápáért. Azóta mi is  családi szedtünknek tartjuk. A pápa szobor áldó keze alatt köszöntöttem Jutkát, egy frissen lopott orgona virággal.

Tovább haladva még mindíg a hegyek között, folytatódott a hullámvasút. A táj, és a felhőzet viszont csodás, bár egyszer kétszer kijutott az égi áldásból is, nemhiába ünnepnap. Estefelé értem be Rzeszówba. Próbálkoztam helyet ķérni egy elővárosi kert előterében, de a gazda itt is elutasítást. Hiába, a lengyelek sem a régiek. 40 éve, stoppos magyarként Brankó barátommal, a tenyerükön hordoztak. Hiába változnak az idők. Az esti szálláshelyem így egy elhagyott játszótér lett. Teljes nyugalom, senki sem lát ràm, mi kell még? Az előzőleg vásárolt sültcsirkecomb, és sör lett az ünnepi vacsora, és egy hosszú beszélgetés Jutkával. Szép nap volt.