Az esti vacsorafőzésnél a tóparton, direkt megjegyeztem, hogy hol megy le a nap arra a kis időre, mert bizony éjfélkor is még teljesen világos az ég, és hajnali háromkor már újra olvasni lehet, olyan világos van. Hosszan jót aludtam, még a sátor híján támadó szúnyogok sem zavartak, össze is szedtem jó pár csípést. Nyolckor mikor végre kikászalódtam, már csak következtetni tudtam a napfelkelte helyét, de nem nagy volt a távolság a nyugtához képest. Nem siettem, besétaltam a központi részre, és élveztem, hogy a szombati reggelen szinte csak az enyém volt a teljes tóparti nyugalom, a sirályok visításától, a kakukk hangjáig, és két mókus vidám ugrándozásaig. Aztán kezdett éledezni a hely. Két fiúcsapat kezdett focizni egy eléggé lejtős területen, vicces jelenetekkel tarkítva, majd egy kutyás tábor kezdett bele a kutyakiképzésbe. Fürdeni viszont csak én mentem, a többiek nagyon sajnálhatják, nem tudják mit hagytak ki. Aztán elindultam. Egy vidám jelenettel indult a menet, egy nagypapa az unokájának ugyanazon az útvonalon jött mint én. A papa elektromos rásegítesű biciklivel, az unoka símával. A dombokon a papa tolta felfelé a fiút, a rásegítessel könnyen megtehette, itt én jól elmaradtam tőlük, de a lejtmenetekben a reku előnyösebb, így kénytelen voltam lecsengetni az út közepéről őket. Ezt párszor eljátszottuk, a végén jól összemosolyogva búcsúztunk el. Elértem egy széles, vadvíznek tűnő folyóhoz, gondoltam is Mikilacira, Karádi uramra, és a többi Tisza túrás barátra, viszont oldalt hatalmas zsilipet lehet látni. A térképre ránezve viszont kiderült, hogy nem folyó, hanem két tavat összekötő csatornát láttam, az egyik jóval magasabb vízszintel mint a másik. Az egész napom domb le domb fel üzemmódban telt, sok szépséggel, érdekes épületekkel, egy igazi szélmalommal. A tájban nem volt semmi újdonság, mondhatni már a megszokott, de mégis minden métert érdemes volt meghajtani, megcsinálni. Nem erőltettem a napot, viszonylag korán kezdtem szálláshely után nézni, de mint ilyenkor lenni szokott, napközben jobbnál jobb lehetőségek kerültek elém, de mikor konkréttá válik a cél, ezek felszívódnak. Időm van, juszt sem megyek bele kompromisszumokba, és igazam is volt, szembejött egy Vosanto nevű kisváros, 1857-ben épült gyönyörű fatemplomával, rendezett katonatemetővel, nyugalommal, tisztasággal. Második kísérletre megtaláltam a tóparti kikötőt, és abban sem kellett csalódnom, nagy stégek fürdőlépcsővel, parti WC, fedett kiülő, minden volt. Feldobtam a sátrat, berendezkedtem, majd irány a stég, egy nagy fürdőre, úszásra. A fedett kiülőn hamar elkészült a felturbózott öt tojásos rántotta, hagymával, sok kolbásszal, hazai fűszerekkel. Telefon haza, azután szundi.