Napsugaras reggelre ébredtem, bár nagyon hideg volt, mindöszze 4 fok, ez éjjel mit sem számított, hála a 3 évszakos +5 fokos hálózsákomnak. A másik, -5fokossal még télen teszteltem, úgy hogy a -7 fokos hidegben, kint aludtam a kertben, fél éjszakát az egyik, majd váltva a másik hálózsákban.  Nagy különbség nem volt, így  maradt a fél kilóval könnyebb mostani. 

Az indulást nem kapkodtam el, kávézás, ima, elmélkedés, söt még egy teljes lefürdés is belefért. Pár falu választott csak el a határtól, de az embertpróbáló volt. Iszonyú szembeszél, sokemelkedő, de ami a legjobban zavart, az az út minősége, vagy inkább minősíthetetlensége volt. Szinte lépésben lehetett csak haladni. Büttös nevű falu útja, alulmúlta a régi erdélyi kisfalvak útviszonyok is. Folt hátán folt, út viszont semmi. Nem sokkal később elhaladt mellettem egy "ÚTELLENŐRZÉS" feliratú kisteherautó. Percekig röhögtem, hogy vajon mit is ellenőriz, a kétszáz milliomodik luk meglétét, de hisz nincs is út. A határon, pár kilométer múlva, ahol még csak egy bódé sem jelzi az ominózus helyet, elbeszélgettem a nagyon kedves ellenőr úrral, aki sajnálja, de ők csak a fenntartásért felelnek. De akkor mi a munkája, hiszen nincs is mit fenntartani.

A határon kötelező szelfik után, legurultam az első szlovàk/magyar faluba Buzitára. Közben folyamatosanégett a pofám, mert micsoda különbség, itt tökéletes volt az út minősége. Virágzó repceföldek közt, napsütésben, de néha orkánszerű szembeszélben haladtam Nagyida felé. A szocializmusból itt maradt vasmű mellett, a meddőhányók oldalában elértem a helyi cigánytelepet. A hős utcai blokkházak, három csillagos szállodának tűnhetnek ezek mellett. Egy darabon kidőlt kerítésnél lehetett látni, hogy a járda szintjüket, egy-másfélméteres szemét képezi. Én ilyet még nem láttam, döbbenet. És az az emberi minőség? 

Kassát kerékpárral bevenni szinte lehetetlenség. A sok hegy között a völgyben fekvő várost, drága szlovák barátaink, a modernitás hevében  körbe autópályázták, de úgy hogy más bevezető út nem is maradt. A GPS megint csak földútra vitt, ami járhatatlan volt. Egyszer csak ott találtam magam, hogy rendszerűen nincs előrehaladás, csak vissza két hegyen át, húsz km kerülővel.  És akkor, egy szőke ötvenes hölgy képében, egy angyal szólított le. Rossz angolsággal(az enyém sokkal rosszabb), elmagyarázta, hogy az autópályán ha bevállalok 6-800 métert, akkor onnan egy very little út, értsd iszonyú, gazzal benőtt földúton van esélyem bejutni a városba.  Én mindig is bevállalós voltam, úgy hogy nemsokára a 130 al rohanó autók mellett, leszáguldtam az ígért földúthoz.  Átverekedtem magam a dzsumbujon, repcével benőtt dzsindzsán, és tényleg bejutottam a városba. Elhatároztam, hogy este egy kempingben éjszakázom, és lásd a gondviselést, a város egy szem kempingje, tőlem 300 méterre volt. Vacsora, és egy kiadós zuhanyzás után, megint nem kellett ringatni.